claudia

Beregisztrálsz és vársz, körülnézel az ajánlatok között. Elképzeled magadat, mint piackutató, vagy menedzser, vagy egyéb kacifántos megnevezésű pozíciós. Ugyanígy képzeled el magadat másokkal is. Nincs semmi fogodzkodó, itt is vannak kötelezettségek, elvárások, mint az álláshirdetésnél. Itt is leírod magadat pozitív jelzőkkel, képekkel aláfested a profilodat. Egyik percben még egy sportkedvelő harmincasnak írnál, másik órában már a kapott levélre válaszolnál, amit egy alacsonyabb szőke srác írt. Válogatsz és ugyanúgy nem kapsz visszajelzéseket, mint az álláshirdetésnél. Stresszinterjú és az első rossz vakrandi is hasonló lehet :). 

Lelkesedés egy állás és képzeletbeli társ iránt is hasonló, mint amikor állást keresel, hiszen emlékszem magam is próbáltam órákig rákészülni egy-egy szerepre, pozícióra. Látod magadat irodában, vagy hírszerkesztőben, vagy laboratóriumban, a fantáziád messzire visz és az életösztönöd megengedi a leglehetetlenebb álláskiírást megragadását is, merthogy a számlákat fizetni kell. 

A társkeresés is hasonló. A számlák helyett,  barátok megjegyzései szíven találnak, az utcai babakocsit tologató látványát égi jelnek veszed, vagy csak a saját biológiai órád jelez. Fantáziád ismét mint egy gumi húzható, hajlítható, hiszen ha már a puszta véletlen nem ragadott el valaki mellett, akkor válogatsz, vagy nem? Csak úgy nézelődsz, mint a vásárban, ki miben jó, rossz, olyan kreált elvárásaid lesznek, amit egyik éjszakai helyen sem alkalmaznál a sötétben. 

Írjak, ne írjak, szomorkodjak, ha nem írnak vissza. Bár itt a saját profilod van kint (álnévvel, emailcímmel), és nem egy darab a tucat CV között, vagy ki tudja? Mint mérlegen méregetnek idegen férfi szemek, rosszabb esetben női szemek, ha nem vagy elég rest és nem jelölted be... A sötét szórakozóhelyen, legalább a sötét és a smink és a pillanatnyi örömöd befolyásolhatja a választást, itt van egy-két kép leírás, amely legtöbbször a legostobább mondatok sora. Ismét mérlegelsz, mi jelenjen meg rólad, miképp tudnád összefoglalni 10 mondatban azt, hogy milyen is vagy? Főleg akkor, ha tudod mi célból is írod.  A számok sem segítenek, valóban több nő van fent, és a legtöbbjük a képen alulöltözött kissé. Megpróbálod nem felvenni velük a versenyt, de persze így nem válaszolnak, vagy ki tudja a bevzető szöveg nem volt megfelelő? Mint mikor jelentkezel egy gyakornoki állásra és kb 2-3 éves gyakornoki munkát várnak el.... feloldhatatlan ellentét

 Rómában felszállt a gépem, velünk utazott egy püspök is, úgyhogy úgy véltem, semmi gond nem lesz az úton. Mellettem egy hölgy ült egy kislánnyal.  A kislány elég rosszul volt valószínüleg hányingerrel küzdött. Előttünk lévő sorból folyamatosan hátranézett az apuka, ki érdeklődött a kislány hogyléte felől.

Nézelődik az apuka, és egyszercsak hozzám fordul: Magának nem XY az édesapja? Ahogy néztem a szemébe végiggondoltam, mikor és hol találkozhattam a férfival. Pörögtek az események az agyamban és semmi. Mondtam, hogy igen XY az édesapám, de Ön honnan tudja? A kérdés azért is fontos, mert kb 5 éves koromban veszítettük el édesapánkat, a legkisebb húgom még féléves sem volt. Apánk hiánya, képe, történetei mindig is fájó emlék nekem, húgaim  nem is emlékeznek rá.

Szóval, megkérdeztem, ő honnan is tudja apám nevét. Kiderült, hogy 14 éves koráig, míg ő meg nem halt, nagyon jó barátok voltak. Ő volt a nagybátyja. Azt mesélte, hogy még manapság is szokott alakjával álmodni (micsoda szó, én még arcára sem emlékszem pontosan), hogymég mindig ad neki tanácsokat. És csak azért mert megszólítani, mert nagyon hasonlítok édesapámra (milyen érdekes, hogy ez így látszik, hogy aki kb 30 éve nem beszélt egy személlyel, és megismeri a LÁNYÁT).

Különös volt arról hallani, hogy milyen is volt az az ember, ki életedet adta, hogy volt élete előtted. Édesanyám nem sokat mesélt róla, talán csak olyan dolgokat, hogy mennyien szerették, milyen sokan szerettek csak a közelében lenni. Közben megtudtam, hogy a nő és a kislány mellettem a rokonaim. Ilyen egy véletlent! Jössz hazafelé egy kutatásból, felszállsz egy repülgépre ÉS véletlen odahozza hozzád a rokonaid! Nincs szebb és jobb az élet forgatókönyvénél! Simán elmehettünk volna egymás mellett! Persze, ha belegondolunk, mennyi minden mellett megyünk el, csak nem tudjuk.

És hol a mese? Nem tanulunk, ez 5 éve volt és azóta sem kerestük egymást a férfival és a rokonaimat sem. Hiába volt ez a nagyszerű véletlen találkozás, ha valami elszakadt nem lehet visszaragasztani. Ez a szomorú valóság, még a véletlen egymásratalálás sem rázza fel az embereket.

 Mi nők, minden velünk történt dologról beszámolunk nőnek-férfinak egyaránt. Jobbról-balra, majd balról-jobbra teljes részletességgel megbeszéljük, energiát nyerünk, megerősítést, avagy információt kapunk a másiktól.

Nem úgy mint a férfiak! Vagy legalábbis a közelembe élő férfiak. Hazafelé egy kicsit elbeszélgettem egy ismerősömmel, rákérdeztem, szembesítettem okfejtésének fonákjaira, megvilágítottam saját személyiségének elemeire, miértek tömegét zúdítottam rá.  Okos, jólinfomált, stabil kapcsolatban élő férfiről beszélek. Megkérdeztem a mély hüppögés után tőle: szoktál te beszélgetni az érzéseidről, viselkedésedről stb? Válasz: nem nagyon. 

Elgondolkodtam. fel sem merült benne? azok, kik vállukon viszik a háztartást, egész életen át végig dolgoznak, akiknek mindig oly fontos erősnek látszani, és az eszmék már-már olyan jelentősek, mint maguk a fiziológiai szükségletek, azok addig hallgatnak, míg befeszülnek. Beszélgetés során megtudnák mások motivációját, érdekeit, és ha az érdekek tiszták, ismered már a pálya szélét is, hol és meddig játszhat az ember!

És továbbgondolkodtam, lehet, hogy a körülöttem lévő, nagyon erősnek látszó férfiak, szintén magukba fojtják véleményüket?

Beszéljünk hozzájuk, ne a szokásos, mi történt velem ma, anekdótával kezdjünk, hanem cselekedetük lépéseinek megbeszélésével. mi, miért történt? Ezt nem tanítják, erre nincsenek képzések. Ismerd meg a melletted élő férfit!

Már nem toporzékolok, nem kiáltok fel, nem megyek neki az embereknek, ha rosszat, vagy egyenlőtlenséget, gonoszságot látok. oda a fiatal énem. 

Felnőttem, bölcsebb lettem (?), vagy gyávább. Nem tudom. Egyre több érthetetlen dolog ér engem. Minél közelebb kerülsz a vezetéshez, egyre koszosabb a kezed, és csendesebb a szád. Változom, még nem tudom, hogy  mi lesz a vége. A fiatalság bolondság - mondást élem meg?

Félek már beszélni, mert folyton etikusan, és jól akarom megoldani! Ez a világ nem tartja eme értékeket a legfontosabb betartandó szabályoknak. Apró lépésekkel hágom át ezeket az alapértékeimet, mentegetem magam, de eljő az idő, mikor már talán semmiképp nem lehet viselkedésemet, szájbarágásomat, meggondolatlanságomat  etikusnak, vagy jónak tartani. Tényleg félek. Nagyon nehéz, elképesztő erőbe, energiába, időbe kerül etikusnak és jónak lenni.

Miképp folyton eszembe jutnak Édesanyám szavai: Kinek jár a szája, na kinek? Az igaznak lányom.  Igazság, egy ügyvédnek gyakorlat, bűnösnek alibi, hallgatónak tény. számomra viszonyítás alapja. Kinek a szempontjából igaz, talán annyi igazság létezik, ahány ember létezik. mindenkinek az az igaz, amiért cselekszik.

Nem akarom már  az igazat, folyton bizonyítani, hogy te igaz voltál fárasztó egy dolog. így csendben maradok. lehet, hogy hozzászokom. Vagy nem...

 Mindig csodálatosank tartom Bill Gates termékét, ha nem működik a gép, kapcsold ki és újra jó lesz. 10-ből 9-szer beválik. Ugyanezt elmondhatnád egy samponról? Nem. És már látom is a notebookom személyiségét, tudom péládul, hogy ha otthagyom és képernyővédőre vált, utána ha visszakapcsolom, nem megy a hangfal... felvett egy szokást és tartja. rendkívüli.

Betegségem után sokat gondolkodom a szervekről, gyógyszerekről kialakulandó betegségekről. Mindenkinek van olyan testi szokása, amely eltér a másikétól. Magam is rendelkezem ilyen devianciával. Ha ezt teszem, ha azt iszom, így lépek, akkor ez meg az lesz az eredménye. mitől válik egy deviancia szokássá? mitől lesz valaki érzékenyebb a borra? sejtek és sejtek nem egyformák? ha kikapcsoljuk magunkat újra helyrejövünk? 

 oktatok-kutatok-publikálok.

Minden pillanatban követnem kell a tudományos életet, az idő most már tényleg a legnagyobb ellenségem. futok utána, és minden rosszul eltöltött hét, nap-óra visszaüt. 

egész nap gondolkodom, befelé a munkahelyre, a munkahelyen, és hazafelé, bár akkor már fáradt vagyok a szellemi munkára. 

Elgondolkodtam azon, hogy igaz a férfiak egész életükben dolgoznak, egész életükben építgethetik a karrierjüket, pályájukat. Egy lépés követi a másikat.

saját tudományos pályámon belül meggondolatlanság kiesni hónapokra, évekre. Nehéz visszaevickélni a tudományos életbe. És ekkor fogalmazódott meg bennem ez a gondolat, ha férfi lennék nem kellene félnem attól, hogy ha nem nyerem meg az ösztöndíjat, akkor egy évet csúszok, akkor miképp és mikor fogok szülni? 

És ha már ilyen kérdések feszítik belülről a lelket, az látszik. Szeretek dolgozni ennyi az egész, szeretem, hogy ha lépésről lépésre haladok előre, és a munkám gyümölcsöző. Félek az egészet feldobni, félretolni.

Pont ezek a gondolatok keringtek fejemben, mikor elhaladni láttam a rádayn egy aktatáskás fekete  hosszú szövetkabátos férfit. nem nézett sehova csak ment előre, nem is volt az úton, már az irodájában ült, püffölte a gépét.

Belenéztem a kirakatba, magam is hosszú fekete szövetkabátban álltam. Majd felém jött egy anyuka két gyermekkel bajlódott az egyik folyton tolni akarta a babakocsit, a másik meg már inkább önálló akart lenni, így mindig ki-kivette kezét anyukája kezéből. Édeasnya uralta a helyzetet, kedvesen elmagyarázta miért is kell mellette maradnia a nagyobb gyermeknek is. Kislány rámnézett, meglátta piros rózsát kabátomon, és eltátotta a száját. Meg is állt egy pillanatra. 

Totál kiment a fejemből, hogy elvesztem a tudományos életemet, publikációimat. Csakis a kislánynak szerettem volna mesélni a rózsákról.

 Elgondolkodtam azon, hogyha eme arcbénulás 10-12 éves koromba ér, akkor nem látom-e másképp a világot, nem gondolom-e úgy, hogy ez annyira csodálatos és ijesztő is egyben, hogy motiváljon ahhoz, hogy orvos legyek?

Előző héten, ha megszakadtam volna sem mozdult volna a fél arcom, toporzékoltam, ugráltam, ráijesztettem, munkára bírtam minden formában, ő meg, bal arcfelem, hetykén nemet mondott. Szinte a nyelvét öltötte rám, márpedig ő egy tapottat sem mozdul.

Eltelik két hét, kezelések, gyógyszerek, masszírozás, "ráolvasás", gyógyteák és elindul valami, mozog, életre kel, a megfagyott szörny, újra engedelmeskedik. Hihetetlen ez a fordulat, ez a logika! Ha ezt átélem korábban biztos élek a lehetőséggel és azt a több évet, amit közgazdaságtanba fektettem, fektettem volna az orvostudományba. És amilyen szenvedélyes, motivált megállíthatatlan vagyok végig is csináltam volna!

Nos, talán ez is ijesztő egy kicsit. Egyrészt, mi történt volna ha..., másrészt ha ez így van, mennyi mindent szintén NEM lettem :)!

Az AGY egy hardver, ha kell fiatalkorban orvoslás szoftvert installáljuk, ha kell a műszaki, máskor a közgazdaságtant!

Az most azért piszkál, hogy milyen jó univerzális az orvoslás, az egyetlen olyan professzió, amelyet a világon mindenhol ugyanúgy beszélik, hogyha bárhol szenvedés van, itthonról csapatok indulhatnak el segíteni (ki mondaná el ezt egy másik professzióról), tehát az önkéntesség a segítségnyújtás már eleve egy nagyszerű hozadéka a szakmának. 

Hm, remélem a következő életemben, korábban bénul le az arcom... Inkább azt mondom, korábban ösztönöz valamilyen esemény az orvostudományhoz.

 Mindig is türelmetlen voltam. Már szeretném tudni a történet végét. Irigykedtem Édesanyámra, mert Ő már olyan bölcs, már annyi mindent látott, mi annyira megszépítettük, vagy megcsúnyítottuk az életét.

Türelmetlen vagyok, és keresem az élet értelmét. Közben alkotok, mozgok, de miintha a verembe esett egér ábrázatát venném fel. És a kétségbeesés bűzlik. Majd felkelek, újra építek, alkotok. Baromi kíváncsi vagyok magamra, szeretnék már csak visszatekinteni, látni az összefüggéseket, mi miért történt. Valami nagy képet látni. Most csak fogok a kezembe egyy-két puzzle darabot, és nem tudom, mit mihez illesztek. :)

Leírom mi történik velem, mivel kezelem, hátha segít majd később valakinek. Ahogy rákerestem eme betegségre, nem tlaáltam kezelési, csak orvosi-tudományos szöveget, ahol rendszeresen úgy kezelték eme betegséget, ami belépő még rosszabb állapotokhoz. Ezen szerettem volna módosítani. 

Ha elkezd az ember nyelvgyöke, vagy ajkai zsibbadni azonnal forduljon orvoshoz! Általános sablonos szöveg, de beválik! Több nap alatt bénul le az arc. Zsibbadással kezdődik, majd folyamatosan robban le az arc (ajkak, száj, arc, végül szem (pislogás).

Minden bénulás másmilyen, a gyógyulási esélyek is mások. 

Bell-féle arcbénulást diagnosztizáltak nálam. Nagy adagú szteroidot kaptam, meg gyógyszert a szteroid mellékhatásaira. A gyógyszeradagolás kissé fárasztó, és a rendszertelen életbe rendszert visz. 

Közben rokonaim a természetes gyógymódokkal láttak el, reggelenként cickafark és még további három összetevőből álló teát kell innom (leírom később), plusz ugyanezen gyógyfüveket belehelyeztem egy zokniba és szárazon borogatom az arcfelemet. Feketenadálytő krémet, és fehér fagyöngyteát próbálok még ki.

Közben áramot vezetnek az arcomba kezelésként, hogy ösztönözzék munkára az idegeket. Kicsit szúrós, de legalább érzem, hogy dolgoznak az idegek. Az ampereket napról napra növelik. Doktornő szerint ez többet ér, mint a gyógyszerek. A gyulladásom még nem enyhült, még áttörő mozgát nem értem el, pedig nagyon koncentrálok és pozitív vagyok. Tessék ilyenkor más horrosztoriját kiszűrni, meg sem hallani!

Az is jót tesz, ha masszírozza az ember az arcfelét, hogy a vérkeringést felpezsdítse. Kézi masszírozóm van otthon, ez  egy kisgép én azzal igyekszem mozgatni arcfelemet, mindamellett, hogy kézzel is masszírozom. Meg  a grimaszolás, a szívószállal való ivás hasznos (szívószál átmérője folyamatosan csökkenjen - bár nehéz kisátmérőjű szívószálat mostanában kapni:( ).  Teljesen befeszülve grimaszolok, de még nem igazán mozog a másik felem. Azóta kétszer annyit ráncolódott jobb felem:).  De muszáj grimaszolni, fütyülni!!

Nehéz félszemmel aludni, mert tudatom, hogy le kell kötni a béna szemet, hiszen kinyílhat éjszakára, de megszokható. Rögtön a hetedik nappal kezdek, mert az első napok sokkja és kezelése, árammal való kiütés, gyógyfüvek felkeresése volt az első napok tettei.

 7. nap.

a fizikoterápia egész jól megy ,már 4dik áramkezelés után  ajkaim zárása jobb, bár rengeteget grimaszolok és szívószálazom.

ápolónőnek megemlítettem, h mintha büdösebb lennék, hiába dezodorálom magam. Kiderült, hogy b vitaminoknak van büdös szaga. és miután felhagyok a b vitaminnal, még egy hónap mire kiürül a szervezet, addig büdös leszek. szteroid hatására az ember felpüffedhet, mert vizet köt meg, plusz a b vitamin miatt is nagyobb az étvágy (bár ugye az ajkaim nem zárnak, így szalvétával segítem beletuszkolni az ételt a számba).

attól olyan duzzadt az ember arca, mert beszél és mosolyog, használja az arcizmait. én 4dik napra elvesztettem izmaiamat, beesett az arcom:(. sokáig még utána sem nyerem majd vissza. Micsoda gondolat, hogy kik keveset szólnak, búskomorak beesett az arcuk, nem véletlenül:).

8. nap.

emelték az áramadagot, 4 mAmperre. Még mindig nem pislogok, és nem megy a grimaszolás sem. Reggeli teafúvekhez vásároltam még citromfű és levendulát, összekeverem, mert ezek is mind nyugtató teák. Doktornő szerint egy hónap alatt rendbejövök, de nekem már jövőhéten emberek közé kellene mennem :), igyekszem. mások szerint kezd tisztulni azért az arcom. alapállapotban már nem látszik, h bénult. 

fehérfagyöngyöt este kell elkészíteni.

9. nap

már elég hól beletanultam a rendszeres gyógyszerszedésbe. a gyógyszerek igen drágák, és patikája válogatja az árat:(

már nagyon mélyen valami dereng... de még nem látszik nagy változás. elkezdtem fotózni a grimaszaimat, így nyomon tudom követni a változást, hiszen becsukott szemmel én sem látom. :(

még mindig 4 mA-t vezetnek belém.

egyre jobban csíp, azt monda a fizikoterápiás hölgy, hogy ez már a jobbulás jele. :)

10. nap

már kezdem ráncolni a homlokom:). míg a jobb oldalam éveket öregedett, addig a bal vígan henyél:)

már meg-meg mozdul az orcám, szemem sjana nagyon nem javul. Bár fizikoterápiás mondta, hogy látszik, hogy jól reagál az izmom. remélhetőleg jővőhétre már pislogok. lassan javul ez, de minden nappal valalmicskét visszanyerek az arcomból. egyre több érzés kerül a bal szemembe is. most már tudom azt, amit oktattam eddig, hogy a szem kifejezéstelen, az izmok teszik érzelmessé, és milyen igaz!

félig meddig tudom a homlokomat ráncolni :). fééény!

11. nap

4mA, 4 mg gyógyszer

már az arcom picit emelkedik, homlokom ráncolható :).egyre esélyesebb egy gyors gyógyulás! még nem pislogok, ami megnehezíti a közlekedést, ilyen időben.

12. nap

pislogás még mindig nem megy, de már egyre több ránc mászik vissza arcomra :). lassan visszajön az erő, érzelem az arcomba! Hihetetlen, hogy mi volt egy héttel ezelőtt! még mindig gyógyteákat iszom, rendszeresen maszírozom :)

 A másik fizikoteraputa a javaslata: grimaszolásnál segítsük kézzel a nem mozduló izomrészeket. reggel és este 15 percig kellene grimaszolni. én eddig nem bírtam 15 percig. nagyon fárasztó. szívószál ívás mellett, fütyülni kellene, fújni pl. a meleg levest.

13. nap

2mg gyógyszer csökkentett szteroid :)

már majdnem tudok teljes arccal mosolyogni, kacsintok :), félig fel tudom húzni szemöldökömet is. csodálatos és ijesztő is egyben a természet! egy hete csak lógott a bal arcfelem működésképtelenül, most jön tér vissza belé az élet, az érzelem. 

14. nap

2mg gyógyi

fizikón már mesélte a nővérke, hogy valszeg kétnaponta kell majd csak jönnöm. Örült, hogy ilyen hamar rendbejöttem, én is nagyon. még mindig grimaszolok, mert azért én még látom, hogy nem vagyok egyensúlxyban, az orrom melletti izom, péládul bal felén nem húzza fel a bőrömet annyira, mint a jobb oldalon :(. nem ér végig még a homlokráncom, stb. de ezek csak kisebb formaságok.  Mcsoda csoda a természet! Csak ámulok és bámulok

 15. nap

doktornő szerint már csökkenten kell szednem a szteroidot, és csak 5 alkalommal kell még mennem a fizikoterápiára is. Hosszú utat tettem meg, már csak a szemem alatti rész észrevehetetlenül kevésbé mozog.

16. nap

Már csak a második napon kell szteroidot bevennem. Nem is csepentem a szememet, nem alszom már bekötött szemmel.  Már szinte bizonygatnom kell, hogy mi is történt velem.  Visszagondolva, valahogy úgy érzem, meg kellett ismernem ezeket az embereket, kedves doktornőket, ápolókat. Valamikor, valamiképp felhasználom tapsztalataimat. 

Aki olvasta eme bejegyzéseket, annak csak kitartást kívánok! Már mikor megtudtam mi bajom,  megnyugodtam, nem lesz gond. És nem lett. Önnek sem lesz gondja!

Egyszerűen azt az életet éljük, amit magunk alakítottunk ki, a magunk gyarlóságával, bajaival, "véletleneivel" ,  vagy "vezetve" vagyunk egy előre megírodott, vagy legalábbis körvonalazódott terv alapján?

Amíg nem teszem le a voksomat az egyik oldal mellett, addig nem nyugszom. Mint empirikus kutató, nem mondhatom azt nappal, hogy oksági kapcsolat van tény és tény között, hogy a tetteinknek következménye lesz, majd hazatipegve csendesen elmorzsolok egy imát, vagy a csakráimat keresem a testemen. 

 Mikor felvételiztem az AKG -ba számtalan hasonló logikai feladatot kellett megoldanom. Nem gondoltam volna, hogy a példa igazzá is válhat. A feladat úgy szólt, hogy veled szembe jön három indián, abból kettő mindig igazat mond, mert igazmondó faluból jött, a harmadik mindig hazudik. És a párbeszédből rá kellett jönni, ki, honnan jött.

Te melyik faluból jöttél? Kérdezem magamban néha, mert emberek felkeresnek, mondanak ezt-azt, majd, visszahallok egészen mást. Egyébként a pozíciómból eredően is sokan fordulnak hozzám. A példa kissé leegyszerűsített mert mi van, ha  az emberek,  csak minden harmadik alkalommal hazudnak... 

Úgy emlékszem ezt a feladatot korábban sem tudtam helyesen megoldani, ahogy most is számos problémám van abból, hogy nem helyesen ítélem meg a velem szemben állót, és azt is, mit mondhat. Magamat ismerem, én az örök igazmondásra vagyok kárhoztatva (?), így mások rögtön látják melyik faluból jöttem.

Mit ér egy mosoly, egy felhúzott szemöldök, egy pislogás. Olyan egyértelműnek, és adottnak veszünk, minden emberi reakciót.  

Az ételosztáson megfázhatott a fejem, plusz a dcemberi futások sem jöhettek jól a szervezetemnek, mert december 31-n este 9re lebénult a bal arcom. Lassan alakul, zsibbad el az emberi arc. Most már összetettem a képet, de fokozatosan robbantam le. 31-n sem vettem volna észre, ha a barátaim nem szólnak, hogy valami nem stimmel. Elég ijesztően hatok most. Beszélek, közben nem mozog a bal része a számnak, eszem és közben kifolyik az étel, ujjammal pislogok, mert kiakadt a szemem, sőt a homlokomat és csak féloldalasan ráncolom.

Milyen csodálatos és egyben ijesztő is a természet! 

Rengeteg gyógyszert kaptam, rengeteg mellékhatással. Plusz elektromos árammal próbálják újraindítani a bal felemet. Micsoda kihívás! Doktornő egy februári végzési időpontot írt elő.), remélem a próféta szólt belőle. 

Mikor kislány voltam, a legkisebb vágás is az ujjamon óriási fájdalmat jelentett, majd persze észrevettem, hogy milyen sokszor is használtam azt az ujjat!

 Irigylem azokat, kik betérnek időközönként, vagy rendszeresen egy paphoz gyónni. Letudják rossz gondolataikat, megbánják helytelen cselekedetüket, majd a rájuk kiszabott penzumon túl, nincs egyéb dolguk.Továbblépnek, míg másoknak a negatív gondolataikkal együtt kell élniük. 

Nem vagyok vallásos.  Így ha bűnt követek el, habár elmondhatom bárkinek, feloldozást nem kapok érte. Hisz kinek van joga ezt megtenni? Senkinek.

Ez egy teher. Ma is azon kaptam magamat, hogy másnak rosszat kívántam, ültem a buszon és csak morogtam. Mint vén apóka az ételosztás alatt, morogtam, mintha az életkörülményeim megengednék nekem, mintha jogomban állna. De nem áll. 

 Immáron harmadik éve önkénteskedem. Tavaly már leírtam a tapasztalataimat, így azokra még egyszer nem térek ki, valami sajnos sosem változik :(

Link:http://satimari.blogter.hu/454146/blaha_lujza_teri_etelosztasrol 

Az emberek szeretnek önkénteskedni, egyszerűen belénk van kódolva mélyen a tudatunk alatt, hogy segítsünk bajtársainon, csak meg kell adni a lehetőséget! Engem például idén többen megkerestek azzal, hogy segítenének a Blahán, ha kell szóljak neki, mert "én mindig tudok ilyen lehetőségekről"! 

Kommunikálni kell, meg kell adni az embereknek a lehetőséget, hogy két kezükkel segítsenek! Most is osztás alatt is érkeztek felajánlások, mert épp látták a híradóban. Érkezett cukrászsüti, játék, gyümölcskosár, sorolhatnám. 

Jó hasznosnak lenni, és olyna ritka az a pillanat, mikor az ember valóban az! Névtelenül, ismeretlenül ott állsz valakivel szemben, és kezébe adsz egy halavát egy jókívánsággal. A meglepő idén az az volt, hogy rengetegen kívánták vissza a Kellemes ünnepeket, rengetegen valódi mosollyal az arcukon néztek vissza rád. Még én éreztem kínosnak.

Korábban jöttem le már az osztásra,  mert ha nem vagy ott időben, akkor nem lesz feladatot, nincs rosszabb a hidegben állni és semmit nem tenni! De idén mindhárom nap kivívtam a halava osztás feladatát:), közben utánanéztem a receptnek, a hozzávalóknak, mert és ez érdekes, sokszor nem fogadták el a búzadarapudingot, pedig finom volt és meleg. Óriási logisztikai feladat eme ételosztás, több mint 6000 adagot elosztani, nagy felelősség, plusz az emberiesség faktor! Azért kezdtünk mindig idő előtt, 13 előtt, mert a legtöbb gyermekes család, már 9 óta kint állt a hidegben. hosszú volt a sor mindhárom napon, és a tülekedés, a feleselés, atrocitás sem maradt el.

Idén sok kamera és fotós jött felvenni a sort, és az osztást. Ezzel kapcsolatosan elég vegyesek az érzelmeim. Egyrészt jó dolog, hogy bekerült az Ételt az életért alapítvány neve és hitvallása, foglalkozásuk a köztudatba, jó, hogy látják miket tesznek, jó, hogy azt is látja a fotelből a társadalom, hogy igenis megkétszereződött a számuk. De miért is csodálkozunk a szám megnövekedésén? Nem gondolnám, hogy az emberek nem érezték meg a válságot, nem tudnák, hogy olyan családok is a létminimum szélére kerültek, kik tavaly csak bámészkodtak. Bámészkodás újabb kérdést nyit meg, szabad-e az embereket fotózni, felvenni? Sok kislány sálba tekerte az arcát, hogy ne vegyék fel. A kamerások észben tartották ezt, de a fotósok ritkán. Az is egy kérdés, hogy a média vajon csak azért jött ki idén, mert celebek is osztottak? Csak így lesz hír, a hír? Hír lenne az, hogy a Krisnások minden nap Budapesten két helyen is ételt osztanak?Talán ebben a világban nem, de amelyikben igen, ott talán az ételt nem is kell osztani.

Idén több jólápolt, jól öltözött családot láttam, szép kislányokat, jólápolt férfiakat, ami szintén igazolja az egyik híradóban elhangzott okot, a rezsit muszáj fizetni, így kénytelenek a családok az ételen spórolni.

Önkéntesség idén még egy számomra váratlan fordulatot hozott. Nemcsak az egyén önkéntes, hanem a család is. Mindenki hoz áldozatot. Az én családom is. Idén volt először, hogy kifakadtak otthon, hogy nem támogatom őket eléggé, hanem másoknak segítek. Nehezen értettem meg indokaikat, aztán rájöttem, hogy az emberi erő, energia, támogatás nyújtás  egyrészt valaki felé irányul, másrészt ugyanígy időt, energiát von el máshonnan. Ezt is számon kell tartani az önkéntesnek. Nem csak magáról dönt ha vállalkozik, hanem azokról is akik együtt élnek vele. 

 "Most beszélek róla utoljára, most említem őt utoljára, most írok egy utolsó emailt" folyton azt gondolta, hogy nem teszi többé, nem megy le kutyába érte. És a legrosszabb, hogy minduntalan magát köphette tükörbe, mert persze, amint a nőknél szokott, csak az érzelmeire hallgatott. Magában ilyenkor, jó hangosan "ku**zott", ami nem megfelelő, hiszen folyamatosan önmagát alacsonyította le. Tudta, fejével, hogy ez nem megoldás.

Hogy jutottam idáig? Értelmes, felnőtt nő vagyok, hogy jutottam oda, amin túl már nincs semmi, nincs önbecslés, se semmi.

Komplex dolog, ezt már értékelni, egyszerű összeállásnak is nevezhetnénk, gondolta a lány, már lenyugodva. Így visszatekintve, több tényező tett arról, ahova jutott.

Csak úgy besiklott az életébe. Nagyon könnyen lehet vele beszélni, és ugyanolyan teherbíró volt, mint a lány, így volt közös téma. Egyre több dologban számíthattak egymásra, több szervezésben is közösen felügyeltek. Sokszor gondolt vissza, miképp is kezdődött. Nem is tetszett neki a srác, hiába volt sármos, jóképű, 64 fog mosolyú. Nem ez fogta meg, hanem az a tény, hogy volt egy beteg öccse, aki 24 órás felügyeletet igényelt. A felelőségteljes, érett életmódja fogta meg a lányt, az hogy képes fontos döntéseket hozni, és hitt abban, hogy a rengeteg szenvedés és lemondás formálja az emberi személyiségét. Így felnézett rá, istenítette. Az már csak megerősítette az érzelmeit, hogy kiderült, mind a nyelvek, mind a zenei izlés területén ugyanolyan volt az izlésük.  A lány azt hitte, hogy ez valamiféle isteni jel, hogy találkoztak. Annyi nem komoly férfin túl, azt hitte, hogy "Ő" az. Kár, hogy a férfi más szempontokat tartott fontosnak, így ő úgy érezte, hogy totálisan különböznek egymástól. A szimpla érdeklődést így túlértékelte. Ez óriási hiba volt, hosszú ideig emiatt nem engedte el a férfit szívéből, mert azt hitte, hogy ez elrendelt. Ésszel már tudta, szívvel nem.

Ahogy besiklott, úgy lépett tovább. A lány használtnak érezte magát, hogy kevesebbet beszélnek, nem mond el neki a férfi bizonyos dolgokat, és egy másik nő társaságát is kereste. Nem tűrte a kettős érdeklődést, elárultnak érezte magát. Nem gondolta volna, hogy az aki neki rendeltett, az megosztja érdeklődését -egy a lánynak nem szimpatikus nővel. már ekkor tudhatta volna, hogy nem tiszta, nem érdektől mentes a férfi érdeklődése. Kisiklott, tovalépett az életéből, viták alapot biztosítottak a férfinek, hogy okot találjon, ne keresse, ne írjon. Foghíjról még azt is odavetette vita közepén: "nem vagy a stílusom, nem vagy az esetem, és öreg vagy." Még sosem kívánta azt, hogy nyíljon meg a föld és nyeljen el, mindig azt gondolta, hogy ez egy hollywoodi mondás, de ott az épület közepén teljesen el tudta képzelni azt, hogy eltűnik, mert hogy lehet ezek után létezni?

Teljesen kilépett az életéből a férfi, ahogy ígérte. Az , aki nap mint nap kereste, az még felé sem hederített, hogy lehet így kilépni a másik életéből? -mormolta a lány.

Eltelt azóta több hónap. Találkoztak, később a férfi mindent elfelejtett, a lány ezt "select all, delete all" jelenségnek hívta. Neki még mindig a fülében csengett, hogy te öreg vagy, a férfi meg ezen túllépett, róla érdeklődött, az életéről.  A lány legszívesebben azt felelte volna," minek élni, ha nem vagy mellettem"? Nem tette, nem bírt a férfi szemébe sem nézni, hiszen mindennek elmondták egymást, mindketten megbántódtak. Nem értette a férfi miért keresi a tekintetét, miért érdeklődik felőle? Közben arra gondolt, hogy "És miért nem tudom még mindig elengedni?" Valami vele sem százas. -vélte a lány. Felkavarta megint napokra  a találkozás, mentegette őt. De már ő sem érezte a jogosnak a védelmet. Sok idő telt el, és sok idő telik még el, hogy ne menjen fel a pulzusa, csak a hangjától. 

Azt mondják kutyaharapást szőrével. Rendes mondás, be is tartaná a lány, ha egyáltalán találkozott volna más férfivel, aki megérintené.

Most ezek után, nem hogy nyíltabb lesz, hanem még óvatosabb. A lány azt gondolta, hogy nem tudna még egyszer ezen átesni, még az ellenségeinek sem ajánlaná, ha lennének. Egyszerűen embertelen kínzás. Az érzelmeink nemcsak gondolkodásunkat, közérzetünket, környezetünket, munkánk minőségét befolyásolja, hanem a tükörképünket. "Átformálta az arcomat, rajtahagyta a nyomát. Megöregedtem. Elszomorodom minden csókjelenetnél a filmen innen és a buszmegállón túl. Elvett tőlem valamit, ami sosem volt enyém. Hogy jutottam idáig? "  Ez az utolsó írásom róla.